Workshop – 2019. január 21.

Dr. Lutter Imre: A vers örök

A vers igaz. Mert a költő le meri írni, amiről mások legfeljebb csak beszélnek, s beszélni mer arról, amiről a legtöbben csak hallgatnak, iránytűnk és vezércsillagunk lehet – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök mondta Nagy Gáspár szobrának felavatásakor.

A versmondás Hungarikum. Sehol másutt a világon nem ismerik önálló műfajként. Mindez nem véletlen: akkora kultúrája, irodalma a költészetnek sehol nincs, mint nálunk, Magyarországon. A vers teret, színpadot akar. Miért? Mert kommunikáció, mert hangzik, s mert a hangzással, az előadással, a gesztusokkal új tartalmakkal, értékekkel gazdagodik. A vers mágiája a zeneiségben és az érzésekben van. Az elkoptatott szó a versben visszanyeri méltóságát, értelmét. Mert a versmondás, a versek alkotta versszínházi műfaj magyar származású, mert a vers az ember legbensőségesebb kifejezési formája, s mert a mondott, előadott, elzenélt költészet modern kori reneszánszát éli. S mert a magyar költészetben minden magyar vonatkozású tradíció fellelhető.

„A vers olyan emberi beszéd, amely a dallal, az ősi dallal rokon. …A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb, a legszebb játéka.” – mondja Latinovits Zoltán, aki a verset valóban, mint színházi produktumot fogta fel, így szavai a lehető legjobb útmutatást adják. Mert a vers az emberi kommunikáció egyik legmagasabb rendű médiuma. „Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.”(Karinthy) S hogy valóban a létélmény egyik legmagasabb színtere, azt Illyéssel igazoljuk: „Dörmögj pajtás egy sor Petőfit, s köréd varázskör teremtődik.” (Illyés Gyula Haza magasban, amelyben arról van szó, hogy a haza fogalma a magas kultúra értékeivel azonos!)

Téved, aki egy magasztos elitkultúra részeként képzeli el a vers színpadi megnyilvánulásait.

Téved az is, aki egy avítt, kényszeres pótcselekedetként gondol a versre.

De ne legyünk naivak: az emberek többségének a „Vers mindenkinek” fogalmi rendszere marad meg elsődlegesen, s az, hogy az iskolában kötelező volt megtanulni és elemezni költeményeket.

Azonban: van egy nem is szűk, egyre népesebb réteg, több tízezer ember, akik folyamatosan, rendszeresen, valódi érdeklődéssel és aktívan, hivatásszerű céllal vagy műkedvelőként foglalkoznak a versmondással, verszenével, versszínházzal, versfilmekkel. Ez az amúgy sem jelentéktelen bázis pedig jócskán bővülni tud, ha a „verscsinálók” mernek nagyot álmodni, és közel viszik, emberivé teszik a megszólaltatott költészetet.

Ugyanis nem megértetni, tájékoztatni kell az embert, hogy a költészet létezik, hanem megérinteni őket a verssel. Mert a vers nem egy megfoghatatlan, az ember fölött álló eszmeiség, hanem az érzés kinyilatkoztatása, ilyen módon az ember sajátja, legelemibb és legtermészetesebb érzéseinek pontos megfogalmazása.

Nem magasröptű, felfoghatatlan, eszmei mondanivalót kell tehát közvetíteni egy szűk csoportnak, hanem együttgondolkodásra, „verses” párbeszédre, érzések befogadására és kinyilatkoztatására késztetni mindenkit.

A verset ehető, emészthető formába kell önteni, a vers eszmeiségét a mai gondolkodáshoz igazítani. Mert a gondolat eredetisége, mondanivalója nem vész el, ellenben az átlagember elkapcsol egy érthetetlen vagy nem korszerű, intellektuális vitaműsorról, amelyből semmit nem ért; és elmegy a plakát mellett, ha annyit lát: „József Attila Emlékév”, mert nem érti, mi köze van hozzá.

„A vers a könyvben halott!” – Kosztolányi Dezső gondolata időszerű.

Be kell bizonyítani az embereknek, ahogy Kányádi Sándor vallja: „A vers az, amit mondani kell…”.

A verset tehát meg kell szólaltatni. Csak így vonható be tevékenyen a hétköznapi ember, így valósítható meg egy hatékony kampány, amelynek célja a tény elfogadtatása: a vers a mindennapi, emberi gondolat és érzés mesteri megfogalmazása, amit naponta használunk egy-egy sms, köszöntés, gondolatok alátámasztása vagy énekelt, dúdolt, odasúgott idézetként, csak észre sem vesszük. De ebből látszik igazán, hogy a költő is ugyanazt érezte, érzi, amit egy tanár, egy fodrász, gépszerelő vagy szakács, csak jobban ért a megfogalmazáshoz.

Workshop – 2018. december 14.

1. Pintye Zsolt: Az internetes zaklatásról

A worskshop során a szakmai megvalósítók az internetes zaklatásról beszélgettek szakértő vezetésével. A program aktualitását adja, hogy a kamaszok szinte kontroll nélkül „lógnak a neten”, saját közösségi profilokkal rendelkeznek és úgy gondolják sokan és sokszor, hogy következmények nélkül kommentelhetnek. Aki pedig a kommentet kapja, nincs felkészülve a sokszor negatív és bántó kritikára. De persze az internetes bántalmazásnak még súlyosabb formái is vannak, ez pedig a zaklatás.

A zaklatást az egyszeri bántalmazástól vagy más konfliktushelyzettől három tényező különbözteti meg. Egyrészt erős, negatívan befolyásoló hatása van, a zaklatás áldozata nem tudja élni a mindennapi életét a zaklató tevékenységének következtében – például mert állandóan félelemben vagy bizonytalanságban él. Másrészt a zaklatás nem feltétlenül szabályos időközönként, de ismétlődik, a bántalmazó rendszeresen visszatér az elszenvedőhöz, és megismétli a cselekedetét, legyen az fizikai, szóbeli vagy szexuális tevékenység. A harmadik kritérium az erőviszonyok eltolódása: a zaklatás során a bántalmazó fél mindig több hatalommal rendelkezik (több pénze van, erősebb, több barátja van, hangosabb), és ezt fitogtatja is a zaklatás során.

A zaklatás (bullying) történhet otthon, az iskolában vagy más közösségekben is, de az internethasználat terjedésével az online zaklatás is megjelent a mindennapokban. Az internetes zaklatás során ugyanúgy érvényesül a három feltétel: erős, negatív tartalmat közvetít a bántalmazó a bántalmazottnak, rendszeresen ismétli a tevékenységet, és mindezt a hatalma fitogtatásával éri el. A neten gyakran úgy, hogy anonim módon, arctalanul tesz bántó megjegyzéseket különböző közösségi oldalakon, vagy egy általa készített előnytelen fotót, esetleg montázst oszt meg a zaklatás elszenvedőjéről.

A magyar társadalom 79 százaléka rendszeres internethasználó, a 10-18 éves gyerekek 88 százaléka rendelkezik profillal közösségi oldalakon. A hazai adatok szerint (Heliotis, 2015.) a gyerekek 80 százaléka nagyon súlyos problémának tartja az online bántalmazást, súlyosabbnak, mint a fizikai vagy lelki erőszakot.

A virtuális felületeken ugyanis a zaklatótól nem lehet fizikailag eltávolodni, a bántalmazás nem szűnik meg hétvégén vagy az iskolai szünetben. A képeket bárki lementheti, és bármikor újra feltöltheti különböző felületekre, a különböző közösségi oldalakon pedig akárhány profil létrehozható, és ezekről újabb és újabb üzeneteket lehet küldeni a kiszemelt áldozatnak. Ráadásul, ha valakit az interneten zaklatnak egy nyilvános felületen, nem lehet pontosan megmondani, hogy hányan látták a fényképet vagy posztot, sokkal több tanúja van, mint a nem internetes bántalmazások esetében. A bántalmazással járó megalázottság érzése sokkal fájdalmasabb lehet a gyereknek, ha még azt sem tudja, pontosan kikhez jutott el.

Workshop – 2018. november 13.

Komlóczy Zoltán: Szociopoli

A workshop keretében egy játékban vehettek részt szakmai megvalósítóink.

Ebben a játékban bárki kipróbálhatja, mire is elég a segélyből, családi pótlékból, GYES-ből, alkalmi munkából szerezhető jövedelem.

A játék során egy átlagos hónap napjain haladunk végig – némileg meggyorsítva az időt, kockadobások segítségével –, a játékosoknak a tartósan munka nélkül lévők jövedelmi viszonyai között kell túlélnie a hónapot (a bevételek és kiadások összegei hozzávetőleg megfelelnek a mai magyar valóságnak).

A szociopoly jól használható egyfajta pedagógiai érzékenyítő eszközként. Ilyenkor hasznos, ha van egy játékvezető, aki reagál a játék során adódó konfliktushelyzetekre, aki információkat tud nyújtani, provokálja a játékosokat és válaszokat ad a felvetődő kérdésekre.

A Szociopoly önmagában lehet jó vagy rossz, érdekes vagy unalmas társasjáték, azonban arra remek lehetősége nyújt, hogy mindazokat a kérdéseket és válaszokat, amelyeket a szegénységgel kapcsolatban megfogalmazunk, érzünk, vagy tudni vélünk, átgondolhassuk, illetve a játék folyamán kipróbálhassuk.

2018. október 26. – Tóth Zsuzsanna: Drámapedagógia a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók oktatásában

Gyakorlati tanácsokat adni pedagógusoknak – a hátrányos (sőt, halmozottan hátrányos) helyzetű tanulók fejlesztése, társadalmi integrációja érdekében – általában, több mint lehetetlen. Egyen-tanácsok éppúgy nincsenek, mint egyen-pedagógusok, vagy egyen-diákok. De egyen-problémákkal is ritkán találkozni. Ha tipikus gondokra keresünk választ, akkor viszont érdemes beszélni arról, hogy milyen alternatívákat nyithat meg a nevelésben, a személyiségfejlesztésben és a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásában a drámapedagógia.

Miért? Mert a sikeres integrációhoz olyan módszerekre van szükség, amelyek elhagyják a rossz pedagógusi beidegződéseket. Mert a siker érdekében a gyereknek meg kell nyílnia, hogy szabaddá tehesse alkotó energiát, s mert a pedagógusnak is nyitottnak kell lenni a másik (a gyermek) elfogadására, az együttműködésre. A drámapedagógia olyan eszközrendszert kínál, amellyel könnyebbé válik a tanulókkal folytatott kommunikáció éppúgy, mint a gyerekek egymás közötti kapcsolatteremtése. Az előítélettől mentes kooperáció, a játék öröme utat nyit a gondolkodás felszabadításához, az élményeken keresztüli ismeret átadáshoz, az aktivitás növeléséhez, a személyiség komplex fejlődéséhez. Meggyőződésem, hogy a drámapedagógia innovatív és hatékony eszköz a hátrányok felszámolásában, közelebb visz a helyes magatartásformák felismeréséhez, a társas kapcsolatok elmélyítéséhez. Segíti a közösség erejének megtapasztalását, s mindazon értékek felismertetését, amelyek társadalmi lényként való létezésünkben dominánsak. Ezen kívül megemlítendő, hogy olyan, a 21. században nélkülözhetetlen alapkészségek fejlesztését segíti, mint a nyitottság, a tanulási és információfeldolgozási készség, s nem utolsósorban a szociális és érzelmi intelligencia. Mindezek nélkülözhetetlenek az egyén értelmes és boldog életéhez.

A rendkívül sokoldalúan használható – az oktatómunkába is kiváló eredménnyel beilleszthető tanítási dráma egyik speciális „felhasználási” területe a szakértői játék, amely akár egy egész tanéven át folytatható. Ennek során a diákoknak hosszabb ideje van elfogadni a játékban felkínált fikciót, vagyis hosszabb a kontextus-építési folyamat. A központba állított probléma szakértőinek bőrébe bújva – modellezve a kihívásokat, melyekkel a valóságban is szembesülhetnek, szemlélődően, és sokoldalúan vizsgálhatják a résztvevők a kérdést, és alaposan körüljárva tárhatják fel az okokat és következményeket. Az így felépített világon keresztül akár komoly helyi problémákra, saját életkérdésekre adandó érvényes válaszok is születhetnek, s mindenképpen mélyül a közvetlen közösségért érzett felelősség. A szakértői dráma komplex technikája kiválóan alkalmas szaktantárgyak tudásanyagának elsajátítására, elmélyítésére.

2018. szeptember 28. – Bánhidiné Maróti Magdolna: Musicalekről

A musical (ejtsd: mjuzikel) színpadi műfaj, a színházművészeten belül a zenés színház modernebb darabjait foglalja magába, olyan színházművészeti ág, amely egyesíti magában a zene, a tánc és a színházi dramatikus elemeket. Kifejezetten szabad műfaj, az alkotók által formálható, nincsenek megdönthetetlen formai vagy műfaji szabályai. A musical szónak nincs magyar nyelvű megfelelője. Számos társművészettel bír, ilyen például a táncművészet, a képzőművészet, valamint a zene.

A musicalt gyakran a modern kor operájának nevezik. Ez a meghatározás azonban nem alkalmas minden zenés színházi darab definiálására, ugyanis vannak úgynevezett zenés darabok és vannak musicalek. A különbség a zenei szerkezet formájában rejlik. Míg a „zenés darab” pusztán azt jelenti, hogy a darabban van néhány zenés betét, dal, különösebb zenei-szerkesztési összefüggés nélkül (tehát ezek a zenei elemek önállóak, ismétlés nélkül, vagy csak kevés ismétlődéssel), az „igazi” musicalben az operához hasonlóan nincs prózai rész, vagy csak nagyon elenyésző, elhanyagolható. A másik struktúrabeli elem az, hogy szintén az operához hasonlóan a zene szerkesztve van, operaszerűen, tehát témák, ciklusok követik egymást, ismétlődnek, és így a zenének önmagán túl, szerkezetileg is üzenete van.

Több mérföldköve is volt fejlődésének: Először a Broadway-en bemutatott jazz-operettek, jazz-musicalek sikere emelte az égbe a szerzőket és az – akkor már így nevezhető – sztárokat. Cole Porter, Irving Berling amerika hőseinek számítottak.

2018. augusztus 24. – Szebeni István a televíziós műsorokról

A televízió műsorait mindenki ismeri, aki nézi és ezt nagyon sokan teszik. Ők nem csak nézői, hanem természetesen kritikusai is a látottaknak. A televíziós műsorkészítés ismereteket, háttértudást, gyors és pontos döntéseket követel és a világ televíziós piacának állandó követését. A műsorstruktúrák tervezése sokszor hónapokkal, néha évekkel is megelőzheti az adásba kerülés időpontját. Befolyásolja a hatályos médiatörvény, a hazai és külföldi médiapiac változása a hazai kereslet és kínálat és számos be nem tervezhető elem.

A televízió nem egy műfaj autentikus helye, műsora eklektikus, heterogén, ami a közönség homogenizálásának eszköze. Lényege, hogy minden információt egyneművé tesz, az ún. átlagnézőhöz igazít.

A televíziós műsorkészítésben a következő területeket szokták megkülönböztetni:

információs műsorok, filmműsorok, kulturális- és oktató műsorok, gyermekműsorok, sportműsorok, szórakoztató műsorok, promóciós műsorok, vallási műsorok, kisebbségi és határon túli műsorok, esélyegyenlőségi műsorok, regionális műsorok.

2018. július 23. – Wiegmann Alférd: A kreativitás

A kreativitás témaköre régóta izgatja az oktatáskutatókat, az iskolavezetőket és a gyakorló pedagógusokat. A kreatológia tudományága az utóbbi évtizedekben megerősödött, tudományos eredményei figyelemre méltóak. A kreatívitás kutatása, az alkotóképesség fejlesztése, az ehhez szorosan kapcsolódó innovációk mind nemzetközi, mind hazai szinten előtérbe kerültek.

A téma szempontjából rendkívül fontos, hogy a kreativitást először a gazdaság világa fedezte fel magának. Egyre többet olvasni kreatív iparágakról, mindenekelőtt a versenyképesség és a szervezetfejlesztés vonatkozásában.

A pedagógiában is kiemelt szerep jut a kreativitásnak, melynek egyik oka, hogy az alkotóképesség az egész életen át tartó tanulás paradigmájában kiemelt helyet foglal el. Ez nem egyszerűen a tudásintenzív gazdasággal és a tudásalapú társadalommal hozható szoros kapcsolatba, hanem a tanulás új értelmezésével. A hagyományos iskola tanulásfelfogása nagyrészt asszociációs lélektanra épít, azaz előtérbe helyezi az ismeretelsajátítást, a figyelmet és a memóriát, a fogalmak bemagolását, a tanári magyarázatok egyszerű reprodukálását. A tanulás új értelmezése egyrészt a tanulói aktivitás, másrészt a tanulói környezet szerepét hangsúlyozza.

2018. június 22. – Kiss László: Kulturális örökségünk a világhálón

A Kiss László vezetésével megvalósult workshopon a világháló életünkre gyakorolt hatását, az információkhoz való hozzáférhetőséget vitattuk meg.

Az elektronika, a telekommunikáció, a világháló szinte teljes mértékben átalakítja világunkat, hiszen mindenhez hozzáférhetünk, mindent megismerhetünk, sőt olyan információkat birtokolhatunk, amelyekre idáig lehetőségünk sem volt. Szinte minden információt  korlátok nélkül megszerezhetünk, s olyan lehetőségek birtokosai vagyunk, amelyek a kultúra tekintetében a valóságban korlátlanok, csak annak a hálón való léte vagy hiánya határozza meg.

Kiss László szerint az emberiség szinte teljes ismeretanyagának a birtokosai lehetünk, és csak azért szinte mindegyiké, mert kapacitás kérdése, hogy az emberiség olyan enciklopédikus tudás birotkába kerüljön, amely felöli a teljes, az emberiség által ismert világot, és annak jelenségeit. Nehezen látható át, nehezen mérhető, hogy a világháló milyen gyorsasággal töltődik fel újabbnál újabb információkkal. Ma nem az a gondunk, hogy a világhálón van-e megfelelő információ, vagy sem, hanem az, hogy bizonyos információkat hol találunk meg, tudjuk-e úgy szűkíteni vagy éppen tágítani a kérdéseinket, hogy rátaláljunk a megfelelő válaszra.

2018. május 25. – Ledőné Dolmány Mária: Közösségi lét – (amatőr) művészeti tevékenység

Az művészeti tevékenység – aktivitás –  hatékony eszköze a közösségi lét kialakítása mellett a fiatalok sokrétű képességeinek kibontakoztatásának, a társadalmi együttélés szabályainak és törvényszerűségeinek megtanítására; a tolerancia, a csoporton belüli együttműködés készségének elsajátítására. A művészeti produktumok által közvetített tartalmak és elsajátításuk, továbbá a létre hozandó alkotások „közösségi‟ erejében, vagy bölcsességében rejlő „ethosz‟-ok segíthetik e folyamatot.

Az amatőrség fogalma

Az amatőrséget definiálhatjuk a társadalmi munkamegosztásban betöltött funkciója szerint, vagy a művészetekhez való egzisztenciális viszonya alapján. E szerint fogalmazhatunk úgy, hogy amatőr művésznek tekinthető, azaz alkotó, aki foglalkozását illetően nem sorolható a hivatásos művészek közé: azaz tevékenységét a művészetek szeretete, önmagából fakadó öntevékenység, a megmutatás, a tanulás, és befogadás vágya serkenti, de képes esztétikai érték –  művészet létrehozására is. Ha az ember felől közelítünk és a művészi alkotókészség, felől vizsgáljuk, akkor láthatjuk, a művészi alkotókészség olyan az emberi lényeghez tartozó általános tulajdonság, ami társadalmanként, változó körülmények között másként jelenik és valósul meg. Eredete abban az emberi lényegben ragadható meg, ami képessé teszi az embert a közvetlen szükségletein túli termelésre. „Vagyis a művészet az emberi lényeg eltárgyiasulása, amelyben az érzéki módon felfogható, szemlélhető és visszafogható.‟ Mondhatjuk úgy is, hogy az emberben latensen megtalálható a művészi alkotókészség……

Ha figyelmen kívül hagyjuk a külső motivációs tényezőket, mint például az iskola kötelezettségnek, vagy a szülői késztetésnek való megfelelést, milyen motivációk késztetik a tizenéves fiatalt, hogy verset mondjon, énekeljen, vagy éppen rajzolni kezdjen?

Az amatőr művészeti tevékenység egészét átfogó motivációs rendszert kiegészítik és átszelik azok a közvetlen és közvetett motivációk amelyek az egyén szempontjából meghatározók.

Közvetlen motivációk:

Közvetett motivációk