Workshop – 2019. január 21.
Dr. Lutter Imre: A vers örök
A vers igaz. Mert a költő le meri írni, amiről mások legfeljebb csak beszélnek, s beszélni mer arról, amiről a legtöbben csak hallgatnak, iránytűnk és vezércsillagunk lehet – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök mondta Nagy Gáspár szobrának felavatásakor.
A versmondás Hungarikum. Sehol másutt a világon nem ismerik önálló műfajként. Mindez nem véletlen: akkora kultúrája, irodalma a költészetnek sehol nincs, mint nálunk, Magyarországon. A vers teret, színpadot akar. Miért? Mert kommunikáció, mert hangzik, s mert a hangzással, az előadással, a gesztusokkal új tartalmakkal, értékekkel gazdagodik. A vers mágiája a zeneiségben és az érzésekben van. Az elkoptatott szó a versben visszanyeri méltóságát, értelmét. Mert a versmondás, a versek alkotta versszínházi műfaj magyar származású, mert a vers az ember legbensőségesebb kifejezési formája, s mert a mondott, előadott, elzenélt költészet modern kori reneszánszát éli. S mert a magyar költészetben minden magyar vonatkozású tradíció fellelhető.
„A vers olyan emberi beszéd, amely a dallal, az ősi dallal rokon. …A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb, a legszebb játéka.” – mondja Latinovits Zoltán, aki a verset valóban, mint színházi produktumot fogta fel, így szavai a lehető legjobb útmutatást adják. Mert a vers az emberi kommunikáció egyik legmagasabb rendű médiuma. „Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.”(Karinthy) S hogy valóban a létélmény egyik legmagasabb színtere, azt Illyéssel igazoljuk: „Dörmögj pajtás egy sor Petőfit, s köréd varázskör teremtődik.” (Illyés Gyula Haza magasban, amelyben arról van szó, hogy a haza fogalma a magas kultúra értékeivel azonos!)
Téved, aki egy magasztos elitkultúra részeként képzeli el a vers színpadi megnyilvánulásait.
Téved az is, aki egy avítt, kényszeres pótcselekedetként gondol a versre.
De ne legyünk naivak: az emberek többségének a “Vers mindenkinek” fogalmi rendszere marad meg elsődlegesen, s az, hogy az iskolában kötelező volt megtanulni és elemezni költeményeket.
Azonban: van egy nem is szűk, egyre népesebb réteg, több tízezer ember, akik folyamatosan, rendszeresen, valódi érdeklődéssel és aktívan, hivatásszerű céllal vagy műkedvelőként foglalkoznak a versmondással, verszenével, versszínházzal, versfilmekkel. Ez az amúgy sem jelentéktelen bázis pedig jócskán bővülni tud, ha a “verscsinálók” mernek nagyot álmodni, és közel viszik, emberivé teszik a megszólaltatott költészetet.
Ugyanis nem megértetni, tájékoztatni kell az embert, hogy a költészet létezik, hanem megérinteni őket a verssel. Mert a vers nem egy megfoghatatlan, az ember fölött álló eszmeiség, hanem az érzés kinyilatkoztatása, ilyen módon az ember sajátja, legelemibb és legtermészetesebb érzéseinek pontos megfogalmazása.
Nem magasröptű, felfoghatatlan, eszmei mondanivalót kell tehát közvetíteni egy szűk csoportnak, hanem együttgondolkodásra, „verses” párbeszédre, érzések befogadására és kinyilatkoztatására késztetni mindenkit.
A verset ehető, emészthető formába kell önteni, a vers eszmeiségét a mai gondolkodáshoz igazítani. Mert a gondolat eredetisége, mondanivalója nem vész el, ellenben az átlagember elkapcsol egy érthetetlen vagy nem korszerű, intellektuális vitaműsorról, amelyből semmit nem ért; és elmegy a plakát mellett, ha annyit lát: „József Attila Emlékév”, mert nem érti, mi köze van hozzá.
„A vers a könyvben halott!” – Kosztolányi Dezső gondolata időszerű.
Be kell bizonyítani az embereknek, ahogy Kányádi Sándor vallja: „A vers az, amit mondani kell…”.
A verset tehát meg kell szólaltatni. Csak így vonható be tevékenyen a hétköznapi ember, így valósítható meg egy hatékony kampány, amelynek célja a tény elfogadtatása: a vers a mindennapi, emberi gondolat és érzés mesteri megfogalmazása, amit naponta használunk egy-egy sms, köszöntés, gondolatok alátámasztása vagy énekelt, dúdolt, odasúgott idézetként, csak észre sem vesszük. De ebből látszik igazán, hogy a költő is ugyanazt érezte, érzi, amit egy tanár, egy fodrász, gépszerelő vagy szakács, csak jobban ért a megfogalmazáshoz.